Színvonalas zongoraoktatás minőségi hangszeren,
minden korosztálynak

Felnőtteknek

Akik már gyermekkorukban megismerkedtek a zongorával, felnőttként is szívesen leülnek játszani, közülük jó néhányan tanári segítséget is szívesen igénybe vesznek. Sokan családalapítás után választják ezt a hobby-t, és ekkor tanulnak bele a zongorajátékba. A zongorázás minden korosztály számára kitűnő kikapcsolódás lehet, sosem késő elkezdeni.
Felnőttként nyilván más a cél, mint gyermekkorban, talán a zenei ízlés is változik. Legyen akár a klasszikus zene, a jazz vagy a pop a kedvenc műfaj, iskolánkban mind teret kaphat, klasszikus alapokra építve. Kezdőknek mindenképp a rendszeres óralátogatás javasolt, legalább heti 1*40 percet, esetleg 2*40 percet tartalmazó csomag formájában, középhaladók és haladók haladók az 1*55 perces csomagot is választhatják. Haladó vagy magasabb szinten igénybe vehető az alkalmi óralátogatás is, ahol az önálló otthoni munkába szervesen beépíthetők az órákon megbeszélt javaslatok, módszerek. A tananyag tartalmaz technikai és kottaolvasási készséget, zenei hallást, illetve kreativitást fejlesztő gyakorlatokat is. Akinek már gyermekkorában megmutatkozott a tehetsége, és ezt kibontakoztatni felnőttként sem sajnálja az időt, szorgalmas munka mellett vállaljuk a profi szintre emelését.

Iskolánk növendékei mentesülnek a kötelező vizsgák alól, igény esetén viszont nemzetközileg elismert vizsgákra jelentkezhetnek és készülhetnek fel. A tananyag igény szerint fedheti az államilag finanszírozott alapfokú művészetoktatási intézmények, illetve zemenűvészeti szakgimnáziumok követelményeit, illetve egyedi preferenciák esetén ettől eltérhet, vizsgára jelentkezés esetén az adott vizsga követelményrendszere szerint. Növendékeink félévente egy-egy alkalommal, hangulatos koncerteken mutatják be tudásukat. Egy-egy nyilvános, Steinway zongorán nyújtott hangverseny életre szóló élményt ad, a szereplőket oklevéllel is jutalmazzuk. Kérjük, tekintse meg a Hangrózsa Zongoraiskola koncertjeiről szóló oldalt is. Jelentkezzen alkalmi óralátogatásra vagy rendszeres óralátogatás igénye esetén egy díjmentes meghallgatásra alább, a megfelelő űrlapot kitöltve.

Zongoraoktatás felnőtteknek - Bátori Szabolcs István Zongoraoktatás felnőtteknek - Tóth Áron Zongoraoktatás felnőtteknek - Bibók Beáta Zongoraoktatás felnőtteknek - Bátori Szabolcs István

Módszerek és tananyag

  • Magyar zongoraiskolák
    A kottaolvasás és a zongoratechnika alapjai
    Kezdőknek ajnlott
Zongoraiskola 1 Zongoraiskola 2  Zongoráskönyv 3-4 Zongoráskönyv 5
  • Albumok, kötetek
    Igényesebb darabok válogatása,
    az alapokra építve

    Középhaladóknak ajánlott
Bartók Béla: Mikrokozmosz 3 Bartók Béla: Mikrokozmosz 4  Bartók Béla: Gyermekeknek 1-2 Bartók Béla: Gyermekeknek 3-4  Notenbüchlein für Anna Magdalena Bach J. S. Bach: 18 kis prelúdium  Könnyű szonatinák  Schumann: Jugendalbum  Majkapar: Könnyű zongoradarabok Kaleidoscope
  • Hozott anyag
    Haladóknak ajánlott
J. S. Bach: Kétszólamú invenciók J. S. Bach: Háromszólamú invenciók  Chopin: Mazurkák  Liszt: 12 etűd  Debussy: Deux Arabesques
  • Improvizáció
    Apagyi Mária tananyaga alapján
    Kezdőknek és haladóknak
Apagyi Mária: ZongorÁlom 1. kötet Apagyi Mária: ZongorÁlom 2. kötet Apagyi Mária: ZongorÁlom 3. kötet

Az oktatás rendje

Hétfő-Kedd-Szerda-Csütörtök 8-19, Péntek 8-16
A jelentkezés és az órabeosztás folyamatosan történhet, a szabad időpontok függvényében.

Általános Szerződési Feltételek (2017.08.01)

Új növendékek számára kialakított "Próba" csomagok

Jelentkezés ingyenes konzultációra

Kattintson ide, és töltse ki az űrlapot!
A konzultáció időtartama 25 perc, tartalmazza a tudásszint felmérését és a célok meghatározását.

Növendékeink írták

Zongora oktatás felnőtteknek - Molnár Dalma"Lassan egy éve járok Balázshoz. Az újrakezdők táborát erősítem, nagyon élvezem az órákat, a darabokat nagy szakértelemmel és türelemmel tanítja. Külön tetszenek az órákat színesítő rövid történetek, érdekességek és a darabokkal kapcsolatos, magasabb szintű zenék bemutatásai."

Molnár Dalma
 

Zongora oktatás felnőtteknek - Bátori Szabolcs István"Köztudott, a testet karban kell tartani, de azt már kevesen tudják, hogy a szellemet is edzeni kell. Az ép test nem a cél, hanem az eszköz ahhoz, hogy tartalmas életet éljünk. Ha csupán a testünket építjük, elbutulunk. Az öregedésnek nem velejárója a szellemi leépülés. Az egészséges életmódhoz nem csak a visszafogott étkezés, a rendszeres testmozgás, hanem a mindennapos agytorna is hozzátartozik.
Balázs szellemi fitnesze a zenetanítás, zongoraoktatás segítségével edzésben tart, tovább fejleszti képességeim, tanulásra, koncentrálásra késztet. Segítségével jutok a kreatív intelligencia mennyei világába."

Bátori Szabolcs István

Zongora oktatás felnőtteknek - dr. Pintér Gábor"Minthogy körülményeim lehetővé tették, hogy elkezdjek zongorát tanulni, elkezdtem magam a tanulást, gondolván abból baj nem lehet. Egy évi önálló tanulás után azonban további igény merült fel arra, hogy jó lenne valóban zenét tanulni, de ez már csak tanár segítségével lehetséges. Úgy döntöttem, megpróbálom.
Jól döntöttem, és szerencsém is volt. Megtaláltam Juhász Balázs zenetanárt és zeneiskoláját. Most, jó néhány tanóra után azt kell mondanom, hogy jó helyen vagyok, nagyon jól vagyok. Semmi félelem, semmi nem teljesült elvárás. Ebben a zeneiskolában Zenét tanítanak! Pontosan úgy, ahogy én eleve szerettem volna. Minden órán érzem, hogy újabb és újabb ajtó nyílik meg előttem, ami közelebb visz a Zenéhez, és ez nagy élmény!"

dr. Pintér Gábor