Színvonalas zongoraoktatás minőségi hangszeren,
minden korosztálynak

Egy éves a Hangrózsa

2014. november 28-án mutatkozott be először a Hangrózsa Zongoraiskola ezen a néven. A plakát felavatását is magában foglaló, ünnepélyes növendékhanhgversenynek az Opera Zongoraterem Steinway & Sons bemutatóterme adott otthont. A színvonalas oktatás azóta e jól hangzó márkanév alatt folyik. Az elmúlt egy évben 26 növendék sok szép zeneművet tanult meg, melyekből a legszebb produkciók színpadra is kerültek.

A születésnapot nyilvános koncerttel ünnepeltük meg, melynek a Budapesti Történeti Múzeum - Bartók Béla Emlékház adott otthont, 2015. december 12-én 11 órakor. A koncert meghívott vendégművésze Csillagh Katalin zongoraművész, Steinway Artist, a Zeneakadémia művésztanára volt. Az eseményt személyes jelenlétével is megtisztelte Király Csaba, Liszt-díjas zongoraművész, a Bartók Béla Emlékház igazgatója.

A növendékhangverseny további különlegessége, hogy a produkciókat a művekről, kötetekről tartott ismertető, és a szerzőkről készült diavetítés kísérte. A koncert első félidejében a gyermek növendékek mutatkoztak be, műsorukon népdalfeldolgozások, barokk és klasszikus táncok, valamint karakterdarabok szólaltak meg a hazánkban, illetve Amerikában használatos zongoraiskolákból. Elhangzott egy filmzene is, az "Amelie csodálatos élete" egyik részlete. A szünetben a közönség megtekinthette az emlékházat, egy rövid tárlatvezetés kíséretével. A második félidő a felnőtteké volt, ahol néhány művet szintén hallhattunk a zongoraiskolákból, felcsendült egy klasszikus szonatina, egy romantikus etűd, egy-egy darab Bartók Béla Gyermekeknek és a Mikrokozmosz köteteiből, valamint Liszt Ferenc 12. magyar rapszódiája. A növendékek után Juhász Balázs, a Hangrózsa Zongoraiskola tanára mutatkozott be, Sergey Rachmaninov két prelűdjét játszotta. A koncert zárásaként Csillagh Katalin zongoraművész lépett a színpadra, ahol kedvenc népdalára írt improvizációit mutatta be, majd Schubert Esz-dúr zongoradarabja következett, végül egy koncertetűd Liszt Ferenc tollából, a Manók tánca. Ráadásként eljátszott egy tangót, Astor Piazzolla argentin szerző művét. A koncert után minden kedves vendég megkóstolhatta a Hangrózsa-logóval díszített, születésnapi tortát.

BTM Bartók Béla Emlékház - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye Annie Hu - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye Tasi Attila - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye Csoportkép - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye

A koncertről készült fényképek a Galériában, a videofelvétel a Koncertjeink oldalon tekinthető meg.

További híreink